- Hát csináld. - suttogta végül, és várta a lány mit lép.
- Nem szeretnék az érzéseiddel játszani, Stiles. - mondta Lydia halkan, de hangjában hallani lehetett a fájdalmat, mi szemében is meglapult.
- Lydia.. - simította meg a lány arcát. - Én csak egy esélyt szeretnék. Egyetlen egy esélyt. - mutatóujját felemelve biztosította az esélyek számát, amit kér. - Ha ezt megadod nekem, én lennék a legboldogabb ember a világon. - hadarta el az utolsó mondatot. Lydia elkapta a fejét, és minden egyes részletet megnézett a szobájában. A teljes alakos tükröt, a könyvespolcot, az ablakokat. Nem tudta mit válaszoljon. Hirtelen mintha nem is a szobáját nézte, hanem emlékek képsorai jelentek meg szeme előtt. Mindegyiken Stiles-sal volt. A harmadikos pillanatoktól a most reggelig. Amikor a lány abbahagyta a képzelődést, rájött a dolgokra. Egyből visszanézett a fiúra, aki még mindig várakozott. Pár pillanatra egymás szemeit nézték, majd Lydia tette meg a kezdeményező lépést. Lassan közelebb hajolt a fiúhoz, először az orrára nyomott apró puszit, majd kicsit lejjebb, az ajkát vette célba csókjaival. Stiles sikerélménye kimutatkozódott a csókban; sokkal édesebb, és szenvedélyesebb volt. Hosszú volt, mit a fiú egy "igen" válasznak vett. Lydia elszakadt a fiú ellenállhatatlan ajkaitól, és mélyen a szemébe nézett. - Ezt vehetem igennek? - kérdezte idegesen Stiles, és alig várta, hogy hallja a választ.
- Igen. - hunyta le a szemét és bólintott a lány. - Veheted. - mosolyodott el. - Viszont.. Most suliba kell mennünk. - nézett rá komoly tekintettel, és nézett az órára az asztalon. - Már így is késésben vagyunk. - pattant fel, s nyitotta a szekrényét, hogy kiválassza mibe menjen. Sokat töprengett, végül kiválasztotta a tökéletes öltözéket. Csak a hátát láthatta Stiles amikor a lány levette a felsőjét, és felcsatolta a melltartóját, a fejében pedig ezt a jelenetet többször visszapörgette, képzeletével Lydia meztelen kinézetét idézte elő, amit már látott. A lány teljesen felöltözött, és Stiles csak akkor kapott észbe, amikor már nem tudta csodálni szerelme testét. - Te így jössz? - kérdésére felpattant az ágyról Stiles, és végignézett magán. - Adok neked valamit. Csak maradt itt valakitől egy kósza felső, vagy nadrág. - kutatott a szekrényben, majd talált ránézésre Stiles méretében ruhákat. Odasétált hozzá, levágta az ágyra őket, és besegített a fiúnak. Levette róla a felsőt, és végigsimított a felsőtestén. A saját ajkaiba harapott, amikor a mozdulatsort csinálta, majd a keze már a nadrággombot vette célba. Eltávolította a nadrágot is róla, így egy boxerben láthatta maga előtt Stiles-t. Párszor végignézett rajta, majd mosolyogva puszit adott ajkaira. Kezébe nyomta a ruhákat, és leült az ágyra. Most ő nézte, ahogy szépen kidolgozott felsőteste eltűnik a póló alatt, és a nadrág felvevésével elkészülődik.
- Mehetünk. - igazította meg magán a ruhákat Stiles.
- Rendben, menjünk. - kapta fel a táskáját a székből, és ment ki az ajtón.
- Lydia! Várj már, nekem otthon van a cuccom. - tárta szét a karját, és kérdőn nézett kedvesére.
- Kibírod ezt az egy napot cucc nélkül, gyere. - mosolygott vissza rá, hisz édesnek találta ahogy Stiles aggódik. A fiú megvonta a vállát, és követte le a lépcsőn Lydia-t. Amikor leértek elköszöntek Lydia anyjától, és kisétáltak az ajtón. - Sétáljunk. Kérlek.
- Messze van a suli, miért? - nézett rá értetlenkedve Stiles.
- Csak úgy. - vigyorogva megvonta egyik vállát, és elindult. Látta, hogy a fiú nem megy utána, így megállt. - Gyere már. - mondatára Stiles is megindult, és mikor a lány mellé ért, Lydia megfogta a kezét, és összekulcsolta sajátjával. Ezután elindult újból, és kéz a kézben mentek el az iskoláig. Egy jó ideje mentek, és még mindig volt az útból.
- Most akkor mi.. - kezdte idegesen Stiles. - Együtt vagyunk?
- Úgy tűnik. - vigyorodott el Lydia, és a vállára hajtotta a fejét.
- Komolyan? - döbbent le Stiles teljesen, mert eddig nem ment el az agyáig az egész.
- Igen. - mondta lassan, hangsúlyozva, hogy értse meg ő is. Stiles még nagyobb döbbenettel kapta fel karjaiba a lányt, és pörgette meg örömében. Mikor lerakta derekát átkarolva egy hosszadalmas csókot lehet ajkaira. Lydia vigyorgott, mert boldog volt, hogy rájött érzéseire. Tovább mentek a suli felé. Sok séta után el is érkeztek a helyszínre ahova indultak, mire a szekrényhez sétáltak kicsöngettek. Scott, Kira és Malia jött velük szemben a teremből. Malia arckifejezésén mikor meglátta őket látni lehetett a dühöt és a lepettséget.
- Stiles! - kiáltott neki oda, és odasietett a fiúhoz. - Ezt mire véljem? - mutatott Lydia és Stiles kezére, amik még mindig össze voltak kulcsolva.
- Együtt vagyunk?! - nézett rá értetlenkedve Lydia, mert sejtelme se volt mi történik épp.
- Azt hittem lehet köztünk valami azóta, ami az alagsorban történt. - beszélt haragos hangnemben szegény fiúhoz.
- Te kértél mindenre. - nyitotta kerekre a szemét a fiú, és szólt vissza Malia-nak.
- Mi folyik itt? - ráncolta a szemöldökét Lydia.
- Hogy mi? A kis pasid összefeküdt velem. - világosította fel gonosz mosoly kíséretében Malia. - Nem is olyan rég. - a gonosz mosoly átalakult gonosz vigyorrá és ez a vigyor már Stiles felé szólt.
- Ezt te komolyan gondoltad? - nézett Stiles-ra Lydia tátott szájjal, és elhúzta a kezét.
- Lydia.. - sajnálkozó tekintettel leste a lányt.
- Napom fénypontja! - emelte fel mutatóujját Malia diadalittasan, megfordult a tengelye körül, és fölényesen elsétált. Lydia megrázta a fejét, könny szökött a szemébe, és elsétált ő is, mint Malia, de a testbeszédében látszott a szomorúság.
- Lydia! - kiabált utána Stiles hiába, mert a lány rá se hederített. Lydia befutott a női mosdóba, és leült a földre. Nem sírt, csak ült és gondolkozott. Kira sétált be, mert látta a jelenetet.
- Hogy vagy? - ült le mellé, és simította meg a vállát. Lydia csak ránézett felvont szemöldökökkel. - Jó ez hülye kérdés volt.. Miért visel meg ennyire, ha azelőtt volt, hogy összejöttetek. Tegnap még nem jártatok ha jól láttam. - érdeklődött Kira továbbra is.
- Nem tudom. - rázta meg a fejét Lydia. - Fogalmam sincs. Alig egy órája történt az, hogy hivatalosan kapcsolatban vagyunk, de már el is rontódott. Ez kész. - nevetett kínjában már.
Stiles még mindig csak a folyosón állt, és idegesen elkezdte az öltöző irányát venni. Scott ment vele, és támogatta a legjobb barátját mindenben. Végig be az öltözőbe követte. Stiles egyik szekrénybe ököllel belevert.
- Hogy lehetek én ilyen szerencsétlen? - kiabált. - Évek után megszereztem a lányt, akit életemben mindig is szerettem, de egy óra alatt elvesztettem.
- Ha téged választott annak oka van, nem lehet egy idő alatt megölni azt az okot. - nyugtatta Scott barátját, nehogy még egyet behúzzon a szekrénynek. Stiles bólintott, majd leült a padra, és az arcát a kezébe temette. Fogalma se volt mit tegyen. Nehezen szerezte meg így is, visszaszerezni még nehezebb lesz. Kínozta az emléke az arcának mikor megtudta mi történt közte és Malia között. Végig csak egy kérdés járt a fejében; Vajon Lydia-t megtudja-e kapni úgy igazán? Stiles csak ült, és ült. Nem hitte el, hogy egy röpke óra alatt lerombolta azt, amit egy gyerekkor alatt épített fel.
Lydia és Kira egymás mellett csendben ültek.
- Visszafogadod? - simította meg megint a vállát Kira.
- Nem tudom. Szerinted mit tegyek? - nézett rá kérdőn, és várta a választ.
- Szerintem fogadd vissza. Ez akkor történt, amikor nem voltatok együtt, nem? Így nem megcsalt, nem vert át. Szeret téged. Igaz, nem ismerem olyan régóta, de látszik rajta. Te is szereted őt, igaz? - kérdezte Kira komoly tekintettel, Lydia meg válaszra nyitotta a száját, de nem jött ki hang. Nem válaszolt.
