Lydia fejében egész nap Stiles járt. Csak pár röpke pillanatra felejtette el, mikor eszébe jutott a törött szíve, mit Ally halála okozott. Próbált rájönni miért nem hezitált, miért nem ellenkezett. Nem volt tisztában mit érez a fiú iránt, mintha egy labirintusban lenne, minek végén ott a válasz kérdésére. Egész nap a szobájában volt, és ült az ágy szélén, csöndben, magányosan. Csak az anyja zavarta meg párszor kérdéseivel, hogy jól van-e. Mikor elege lett a várakozásból, kezébe vette a mellette fekvő telefont, és Stiles-nak címzett üzenetét kezdte bepityegni a telefonba. Az üzenet felénél az értesítő hangot jelző kis hang rezgés kíséretében megszólalt. Stiles küldött neki SMS-t. Miféle furcsa egybeesés, nemde?!
"Látnom kell téged. Beszélnünk kell."
Olvasta a rövid üzenetet, és egyből megugrott a száma ezerrel a gondolatainak. Nagyot sóhajtva megkérdezte, hogy hol találkozzanak, és csak annyit mondott, hogy menjen ki az erkélyre. Lydia a meglepettségtől felvont szemöldökkel nézett maga elé, majd kisétált az erkélyre. Hallotta ahogy halkan susogják a nevét lentről, szinte olyan volt, mint a szél. Lenézett, és Stiles állt ott a pázsiton, kezéből tölcsért alkotva, hogy jobban hallhassa Lydia mit beszél. A lány arcára kiült az értetlenség, mert semmit sem értett a hadarásából, hisz mellette még suttogott is, hogy a szomszédok ne kelljenek fel.
- Mit beszélsz? - mondta normális hangnemben Lydia a végén, mert nem bírta ki.
- Beengedsz az ajtón - biccentett az ajtó felé, ami kulcsra volt zárva, így bejutási esélye nem volt. - vagy te leszel Rapunzel, és felmászok a hajadon. - vigyorodott el ellenállhatatlanul édes módon, mitől a nőneműek 99,9%-a elolvadna.
- Jó, várj itt egy pillanatot, beengedlek! - mondta Lydia lassan, nagyokat bólintva, hogy biztos megértse Stiles mit mond. Lydia nagy lendületet véve szaladt le az emeletről az ajtóig, ahol alig bírt megállni. A kulcscsomón kereste az ajtó kulcsát, nem nagy sikerrel. - Istenem, minek ennyi kulcs?! - suttogta halkan, majd hallotta a kattanó hangot, mely azt jelezte, hogy nyitva van az ajtó. Stiles az ajtófélfát támasztva várt ott, és amint meglátta Lydia-t, elmosolyodott.
- Kíváncsi lennék arra, hogy ami tegnap történt álom volt-e. Szóval, emlékszel mi történt tegnap? - sétált beljebb a házba majd a lányra nézett válaszra várva.
- Emlékszem. - jelentette ki büszke mosollyal Lydia, mire Stiles elmosolyodott. - Stiles! Nem szexeltünk. Csak majdnem. Szóval ne mosolyogj így!
- Ez nem az a fajta mosolyom volt. - Stiles közelebb lépett hozzá. - Ez az örülök ha látlak mosolyom volt.
- Nem foglak megcsókolni! - mondta magabiztosan Lydia Stiles szemébe.
- Nem is kell. Mondtam, hogy csak látni akartalak. Nem azért kellesz, hogy legyen kivel összefeküdnöm. - az arckifejezése komollyá vált.
- Ez esetben, ha szeretnél, maradhatsz éjszakára. - sütötte le a szemét Lydia. Stiles felvont szemöldökkel nézett rá, hisz meglepte a lány mondata. Izgatott lett, hogy van egy esélye megszerezni a lányt. - Van egy vendégszoba. - fordult vissza Lydia Stiles felé.
- Előbb elmennék zuhanyozni. Nem készültem itt alvásra. - suttogta a fiú. Lydia elnevette magát.
- Kövess. - fogta meg a kezét, és mutatta az utat. Egy ajtó előtt álltak meg. - Ez az. Be tudsz menni egyedül, levetkőzni meg ilyenek, vagy segítsek?
- Szívesen mondanám azt, hogy segíts.. - kezdte. - De megoldom egyedül is. - sétált be, s csukta be maga után az ajtót. Lydia pár pillanatig ott maradt az ajtó előtt, majd bement a vendég szobába, hogy a különleges vendégnek kényelmes pihenőhelyet varázsoljon. Megágyazott neki, majd az ágy szélén ülve várta, hogy végezzen. Fél óra múlva egy törölközőt derekára kötve jött be a szobába Stiles. Lydia elképedt ahogy meglátta a fiú felsőtestét nedvesen.
- Álmos vagyok, szerintem megyek aludni. - állt fel és indult el az ajtó felé Lydia, de Stiles elé állt. Hirtelenjében a kezét a fiú felsőtestére rakta, hogy ne menjen neki, tekintetét pedig a fiú tekintetére szögezte. Kezét még mindig nem vette el, csak szótlanul álltak.
- Ezt a sors akarta így. - nézett le Stiles Lydia kezére, ami még mindig ott pihent a testén.
- Mit? - tért magához Lydia, és kapta el a kezét. Kínosan nézett a földre, mintha valami érdekes lenne ott.
- Menj, aludj. Rád fér. - ölelte magához, és csókolt lehelt homlokára. Stiles nem akarta elengedni, de a végén muszáj volt hagynia menni. Lydia a fél úton szobája felé megállt, és visszasétált. Benézett a résen, mivel Stiles véletlen nem teljesen zárta be az ajtót. A fiú épp öltözött, minek látványa hatására Lydia feje elvörösödött, és magában vigyorgott. Mikor látta, hogy teljesen felöltözött, kopogott, majd benyitott.
- Zavarok? - bújt be mosolyogva.
- Te? Te sosem. - vigyorgott rá Stiles, és dőlt le az ágyra.
- Nincs kedved átjönni hozzám aludni? - nézett ár kérdőn. - Olyan üres az a franciaágy. - Stiles a lepődöttségtől felült, és tátott szájjal nézett a lányra. Lydia kínosan állt az ajtóban, mert választ nem kapott a kérdésére. Stiles felállt, és a lányhoz sétált. Ezzel jelezte, hogy benne van a dologban. Lydia és Stiles elindult a szoba felé, majd egymás mellé feküdtek. Lydia oldalára fordult, a fiú pedig kényszernek érezte, hogy hátulról átölelje. Így is tett, majd arra lett figyelmes, hogy Lydia bújik hozzá. Először nem értette a lány közeledését felé, hisz azt hitte nem úgy érez, mint ő. Ezért kihasználta a pillanatot, és belecsókolt Lydia nyakába. Lydia felől egy halk kuncogást lehetett hallani, amit az ajkak a nyakán okoztak. Stiles lepődött volt, hogy a lány nem ellenkezett, sőt, élvezte a helyzetet.
- Nem vagy fáradt? - két ujjával Stiles kisöpörte a kósza vörös tincseket Lydia arcából, és kérdőn nézett szerelmére.
- De igen. Nagyon is. - dörzsölgette meg a szemeit Lydia, majd mosolyogva nézett vissza a fiúra.
- Akkor alvás. - mondta határozottan Stiles, és leoltotta az éjjeliszekrényen álló kislámpát. Nyugovóra tért az angyali páros, érzésre mintha 5 percet aludtak volna, de a nap kezdett besütni az ablakon. Ha bárki is benézett volna az ablakon, amire nincs sok esély, mivel emeleti ablak, ez a látvány fogadná; Stiles hátulról öleli Lydiát, úgynevezett kifliben aludtak. A lány érezte, ahogy Stiles szuszog a nyakába. Allison halála óta szegény Lydia-t rémálmok gyötrik minden éjjel, minek felkelés hangos sikoly kíséretében a vége. De ez az éjjel más volt. Jól aludt, és kipihenten kelt semmiféle szapora szívdobogás, és sikoltozás nélkül. Mikor megfordult, az első dolog amit látott az a mellette békésen alvó Stiles volt. Először meglepte, mert teljesen elfelejtette, hogy ott van vele, de megmosolyogtatta az aranyos látvány. Másfél órája, de lehet több, már nézte a fiút, mikor egyszer nagyot nyújtózott, ásított, és kinyitotta a szemét. Megdörzsölte szemeit, s amikor meglátta a mellette fekvő, és őt néző lányt, megsimította Lydia arcát. Viszonozta a nézését, mosolygott, csak még epekedőbben leste a lányt.
- Nyertél, te sokkal cukibban tudsz nézni. - sóhajtott nagyot Lydia, és erre a kijelentésre Stiles önkéntelenül elnevette magát.
- Ez nem verseny volt. - nézett rá széles vigyorral az arcán. - Csak csodáltalak.
- Reggeli, smink nélküli, kócos fej. - kezdett el pózolgatni, majd komolyan nézett rá. - Visszataszító látvány.
- Nem. - kezdte tiltakozó hangnemben. - Gyönyörű vagy smink nélkül. Természetes szépség vagy.
- Amit néha ki kell hangsúlyozni. - vigyorodott el Lydia a bókolás miatt.
- Nem szükséges az. - simította meg a lány haját. - Mint mondtam, így vagy a legszebb.
- Hagyd abba. - hajtotta le a fejét, hogy Stiles ne lássa zavarba jövését.
- Miért? - vonta fel Stiles a szemöldökét mosolyogva.
- Mert ezzel azt éred el, hogy megakarlak csókolni! - kapta fel a fejét, és csúszott ki a száján a mondat, amit valójában nem akart kimondani. Stiles csak csöndben nézett, majd beszédre nyitotta a száját, de inkább becsukta.
- Hát csináld. - suttogta végül, és várta a lány mit lép.
- Mit beszélsz? - mondta normális hangnemben Lydia a végén, mert nem bírta ki.
- Beengedsz az ajtón - biccentett az ajtó felé, ami kulcsra volt zárva, így bejutási esélye nem volt. - vagy te leszel Rapunzel, és felmászok a hajadon. - vigyorodott el ellenállhatatlanul édes módon, mitől a nőneműek 99,9%-a elolvadna.
- Jó, várj itt egy pillanatot, beengedlek! - mondta Lydia lassan, nagyokat bólintva, hogy biztos megértse Stiles mit mond. Lydia nagy lendületet véve szaladt le az emeletről az ajtóig, ahol alig bírt megállni. A kulcscsomón kereste az ajtó kulcsát, nem nagy sikerrel. - Istenem, minek ennyi kulcs?! - suttogta halkan, majd hallotta a kattanó hangot, mely azt jelezte, hogy nyitva van az ajtó. Stiles az ajtófélfát támasztva várt ott, és amint meglátta Lydia-t, elmosolyodott.
- Kíváncsi lennék arra, hogy ami tegnap történt álom volt-e. Szóval, emlékszel mi történt tegnap? - sétált beljebb a házba majd a lányra nézett válaszra várva.
- Emlékszem. - jelentette ki büszke mosollyal Lydia, mire Stiles elmosolyodott. - Stiles! Nem szexeltünk. Csak majdnem. Szóval ne mosolyogj így!
- Ez nem az a fajta mosolyom volt. - Stiles közelebb lépett hozzá. - Ez az örülök ha látlak mosolyom volt.
- Nem foglak megcsókolni! - mondta magabiztosan Lydia Stiles szemébe.
- Nem is kell. Mondtam, hogy csak látni akartalak. Nem azért kellesz, hogy legyen kivel összefeküdnöm. - az arckifejezése komollyá vált.
- Ez esetben, ha szeretnél, maradhatsz éjszakára. - sütötte le a szemét Lydia. Stiles felvont szemöldökkel nézett rá, hisz meglepte a lány mondata. Izgatott lett, hogy van egy esélye megszerezni a lányt. - Van egy vendégszoba. - fordult vissza Lydia Stiles felé.
- Előbb elmennék zuhanyozni. Nem készültem itt alvásra. - suttogta a fiú. Lydia elnevette magát.
- Kövess. - fogta meg a kezét, és mutatta az utat. Egy ajtó előtt álltak meg. - Ez az. Be tudsz menni egyedül, levetkőzni meg ilyenek, vagy segítsek?
- Szívesen mondanám azt, hogy segíts.. - kezdte. - De megoldom egyedül is. - sétált be, s csukta be maga után az ajtót. Lydia pár pillanatig ott maradt az ajtó előtt, majd bement a vendég szobába, hogy a különleges vendégnek kényelmes pihenőhelyet varázsoljon. Megágyazott neki, majd az ágy szélén ülve várta, hogy végezzen. Fél óra múlva egy törölközőt derekára kötve jött be a szobába Stiles. Lydia elképedt ahogy meglátta a fiú felsőtestét nedvesen.
- Álmos vagyok, szerintem megyek aludni. - állt fel és indult el az ajtó felé Lydia, de Stiles elé állt. Hirtelenjében a kezét a fiú felsőtestére rakta, hogy ne menjen neki, tekintetét pedig a fiú tekintetére szögezte. Kezét még mindig nem vette el, csak szótlanul álltak.
- Ezt a sors akarta így. - nézett le Stiles Lydia kezére, ami még mindig ott pihent a testén.
- Mit? - tért magához Lydia, és kapta el a kezét. Kínosan nézett a földre, mintha valami érdekes lenne ott.
- Menj, aludj. Rád fér. - ölelte magához, és csókolt lehelt homlokára. Stiles nem akarta elengedni, de a végén muszáj volt hagynia menni. Lydia a fél úton szobája felé megállt, és visszasétált. Benézett a résen, mivel Stiles véletlen nem teljesen zárta be az ajtót. A fiú épp öltözött, minek látványa hatására Lydia feje elvörösödött, és magában vigyorgott. Mikor látta, hogy teljesen felöltözött, kopogott, majd benyitott.
- Zavarok? - bújt be mosolyogva.
- Te? Te sosem. - vigyorgott rá Stiles, és dőlt le az ágyra.
- Nincs kedved átjönni hozzám aludni? - nézett ár kérdőn. - Olyan üres az a franciaágy. - Stiles a lepődöttségtől felült, és tátott szájjal nézett a lányra. Lydia kínosan állt az ajtóban, mert választ nem kapott a kérdésére. Stiles felállt, és a lányhoz sétált. Ezzel jelezte, hogy benne van a dologban. Lydia és Stiles elindult a szoba felé, majd egymás mellé feküdtek. Lydia oldalára fordult, a fiú pedig kényszernek érezte, hogy hátulról átölelje. Így is tett, majd arra lett figyelmes, hogy Lydia bújik hozzá. Először nem értette a lány közeledését felé, hisz azt hitte nem úgy érez, mint ő. Ezért kihasználta a pillanatot, és belecsókolt Lydia nyakába. Lydia felől egy halk kuncogást lehetett hallani, amit az ajkak a nyakán okoztak. Stiles lepődött volt, hogy a lány nem ellenkezett, sőt, élvezte a helyzetet.
- Nem vagy fáradt? - két ujjával Stiles kisöpörte a kósza vörös tincseket Lydia arcából, és kérdőn nézett szerelmére.
- De igen. Nagyon is. - dörzsölgette meg a szemeit Lydia, majd mosolyogva nézett vissza a fiúra.
- Akkor alvás. - mondta határozottan Stiles, és leoltotta az éjjeliszekrényen álló kislámpát. Nyugovóra tért az angyali páros, érzésre mintha 5 percet aludtak volna, de a nap kezdett besütni az ablakon. Ha bárki is benézett volna az ablakon, amire nincs sok esély, mivel emeleti ablak, ez a látvány fogadná; Stiles hátulról öleli Lydiát, úgynevezett kifliben aludtak. A lány érezte, ahogy Stiles szuszog a nyakába. Allison halála óta szegény Lydia-t rémálmok gyötrik minden éjjel, minek felkelés hangos sikoly kíséretében a vége. De ez az éjjel más volt. Jól aludt, és kipihenten kelt semmiféle szapora szívdobogás, és sikoltozás nélkül. Mikor megfordult, az első dolog amit látott az a mellette békésen alvó Stiles volt. Először meglepte, mert teljesen elfelejtette, hogy ott van vele, de megmosolyogtatta az aranyos látvány. Másfél órája, de lehet több, már nézte a fiút, mikor egyszer nagyot nyújtózott, ásított, és kinyitotta a szemét. Megdörzsölte szemeit, s amikor meglátta a mellette fekvő, és őt néző lányt, megsimította Lydia arcát. Viszonozta a nézését, mosolygott, csak még epekedőbben leste a lányt.
- Nyertél, te sokkal cukibban tudsz nézni. - sóhajtott nagyot Lydia, és erre a kijelentésre Stiles önkéntelenül elnevette magát.
- Ez nem verseny volt. - nézett rá széles vigyorral az arcán. - Csak csodáltalak.
- Reggeli, smink nélküli, kócos fej. - kezdett el pózolgatni, majd komolyan nézett rá. - Visszataszító látvány.
- Nem. - kezdte tiltakozó hangnemben. - Gyönyörű vagy smink nélkül. Természetes szépség vagy.
- Amit néha ki kell hangsúlyozni. - vigyorodott el Lydia a bókolás miatt.
- Nem szükséges az. - simította meg a lány haját. - Mint mondtam, így vagy a legszebb.
- Hagyd abba. - hajtotta le a fejét, hogy Stiles ne lássa zavarba jövését.
- Miért? - vonta fel Stiles a szemöldökét mosolyogva.
- Mert ezzel azt éred el, hogy megakarlak csókolni! - kapta fel a fejét, és csúszott ki a száján a mondat, amit valójában nem akart kimondani. Stiles csak csöndben nézett, majd beszédre nyitotta a száját, de inkább becsukta.
- Hát csináld. - suttogta végül, és várta a lány mit lép.
