Chapter 2.

- Hát csináld. - suttogta végül, és várta a lány mit lép.
- Nem szeretnék az érzéseiddel játszani, Stiles. - mondta Lydia halkan, de hangjában hallani lehetett a fájdalmat, mi szemében is meglapult.
- Lydia.. - simította meg a lány arcát. - Én csak egy esélyt szeretnék. Egyetlen egy esélyt. - mutatóujját felemelve biztosította az esélyek számát, amit kér. - Ha ezt megadod nekem, én lennék a legboldogabb ember a világon. - hadarta el az utolsó mondatot. Lydia elkapta a fejét, és minden egyes részletet megnézett a szobájában. A teljes alakos tükröt, a könyvespolcot, az ablakokat. Nem tudta mit válaszoljon. Hirtelen mintha nem is a szobáját nézte, hanem emlékek képsorai jelentek meg szeme előtt. Mindegyiken Stiles-sal volt. A harmadikos pillanatoktól a most reggelig. Amikor a lány abbahagyta a képzelődést, rájött a dolgokra. Egyből visszanézett a fiúra, aki még mindig várakozott. Pár pillanatra egymás szemeit nézték, majd Lydia tette meg a kezdeményező lépést. Lassan közelebb hajolt a fiúhoz, először az orrára nyomott apró puszit, majd kicsit lejjebb, az ajkát vette célba csókjaival. Stiles sikerélménye kimutatkozódott a csókban; sokkal édesebb, és szenvedélyesebb volt. Hosszú volt, mit a fiú egy "igen" válasznak vett. Lydia elszakadt a fiú ellenállhatatlan ajkaitól, és mélyen a szemébe nézett. - Ezt vehetem igennek? - kérdezte idegesen Stiles, és alig várta, hogy hallja a választ.
- Igen. - hunyta le a szemét és bólintott a lány. - Veheted. - mosolyodott el. - Viszont.. Most suliba kell mennünk. - nézett rá komoly tekintettel, és nézett az órára az asztalon. - Már így is késésben vagyunk. - pattant fel, s nyitotta a szekrényét, hogy kiválassza mibe menjen. Sokat töprengett, végül kiválasztotta a tökéletes öltözéket. Csak a hátát láthatta Stiles amikor a lány levette a felsőjét, és felcsatolta a melltartóját, a fejében pedig ezt a jelenetet többször visszapörgette, képzeletével Lydia meztelen kinézetét idézte elő, amit már látott. A lány teljesen felöltözött, és Stiles csak akkor kapott észbe, amikor már nem tudta csodálni szerelme testét. - Te így jössz? - kérdésére felpattant az ágyról Stiles, és végignézett magán. - Adok neked valamit. Csak maradt itt valakitől egy kósza felső, vagy nadrág. - kutatott a szekrényben, majd talált  ránézésre Stiles méretében ruhákat. Odasétált hozzá, levágta az ágyra őket, és besegített a fiúnak. Levette róla a felsőt, és végigsimított a felsőtestén. A saját ajkaiba harapott, amikor a mozdulatsort csinálta, majd a keze már a nadrággombot vette célba. Eltávolította a nadrágot is róla, így egy boxerben láthatta maga előtt Stiles-t. Párszor végignézett rajta, majd mosolyogva puszit adott ajkaira. Kezébe nyomta a ruhákat, és leült az ágyra. Most ő nézte, ahogy szépen kidolgozott felsőteste eltűnik a póló alatt, és a nadrág felvevésével elkészülődik.
- Mehetünk. - igazította meg magán a ruhákat Stiles.
- Rendben, menjünk. - kapta fel a táskáját a székből, és ment ki az ajtón.
- Lydia! Várj már, nekem otthon van a cuccom. - tárta szét a karját, és kérdőn nézett kedvesére.
- Kibírod ezt az egy napot cucc nélkül, gyere. - mosolygott vissza rá, hisz édesnek találta ahogy Stiles aggódik. A fiú megvonta a vállát, és követte le a lépcsőn Lydia-t. Amikor leértek elköszöntek Lydia anyjától, és kisétáltak az ajtón. - Sétáljunk. Kérlek.
- Messze van a suli, miért? - nézett rá értetlenkedve Stiles.
- Csak úgy. - vigyorogva megvonta egyik vállát, és elindult. Látta, hogy a fiú nem megy utána, így megállt. - Gyere már. - mondatára Stiles is megindult, és mikor a lány mellé ért, Lydia megfogta a kezét, és összekulcsolta sajátjával. Ezután elindult újból, és kéz a kézben mentek el az iskoláig. Egy jó ideje mentek, és még mindig volt az útból.
- Most akkor mi.. - kezdte idegesen Stiles. - Együtt vagyunk?
- Úgy tűnik. - vigyorodott el Lydia, és a vállára hajtotta a fejét.
- Komolyan? - döbbent le Stiles teljesen, mert eddig nem ment el az agyáig az egész.
- Igen. - mondta lassan, hangsúlyozva, hogy értse meg ő is. Stiles még nagyobb döbbenettel kapta fel karjaiba a lányt, és pörgette meg örömében. Mikor lerakta derekát átkarolva egy hosszadalmas csókot lehet ajkaira. Lydia vigyorgott, mert boldog volt, hogy rájött érzéseire. Tovább mentek a suli felé. Sok séta után el is érkeztek a helyszínre ahova indultak, mire a szekrényhez sétáltak kicsöngettek. Scott, Kira és Malia jött velük szemben a teremből. Malia arckifejezésén mikor meglátta őket látni lehetett a dühöt és a lepettséget.
- Stiles! - kiáltott neki oda, és odasietett a fiúhoz. - Ezt mire véljem? - mutatott Lydia és Stiles kezére, amik még mindig össze voltak kulcsolva.
- Együtt vagyunk?! - nézett rá értetlenkedve Lydia, mert sejtelme se volt mi történik épp.
- Azt hittem lehet köztünk valami azóta, ami az alagsorban történt. - beszélt haragos hangnemben szegény fiúhoz.
- Te kértél mindenre. - nyitotta kerekre a szemét a fiú, és szólt vissza Malia-nak.
- Mi folyik itt? - ráncolta a szemöldökét Lydia.
- Hogy mi? A kis pasid összefeküdt velem. - világosította fel gonosz mosoly kíséretében Malia. - Nem is olyan rég. - a gonosz mosoly átalakult gonosz vigyorrá és ez a vigyor már Stiles felé szólt.
- Ezt te komolyan gondoltad? - nézett Stiles-ra Lydia tátott szájjal, és elhúzta a kezét.
- Lydia.. - sajnálkozó tekintettel leste a lányt.
- Napom fénypontja! - emelte fel mutatóujját Malia diadalittasan, megfordult a tengelye körül, és fölényesen elsétált. Lydia megrázta a fejét, könny szökött a szemébe, és elsétált ő is, mint Malia, de a testbeszédében látszott a szomorúság.
- Lydia! - kiabált utána Stiles hiába, mert a lány rá se hederített. Lydia befutott a női mosdóba, és leült a földre. Nem sírt, csak ült és gondolkozott. Kira sétált be, mert látta a jelenetet.
- Hogy vagy? - ült le mellé, és simította meg a vállát. Lydia csak ránézett felvont szemöldökökkel. - Jó ez hülye kérdés volt.. Miért visel meg ennyire, ha azelőtt volt, hogy összejöttetek. Tegnap még nem jártatok ha jól láttam. - érdeklődött Kira továbbra is.
- Nem tudom. - rázta meg a fejét Lydia. - Fogalmam sincs. Alig egy órája történt az, hogy hivatalosan kapcsolatban vagyunk, de már el is rontódott. Ez kész. - nevetett kínjában már.

Stiles még mindig csak a folyosón állt, és idegesen elkezdte az öltöző irányát venni. Scott ment vele, és támogatta a legjobb barátját mindenben. Végig be az öltözőbe követte. Stiles egyik szekrénybe ököllel belevert.
- Hogy lehetek én ilyen szerencsétlen? - kiabált. - Évek után megszereztem a lányt, akit életemben mindig is szerettem, de egy óra alatt elvesztettem.
- Ha téged választott annak oka van, nem lehet egy idő alatt megölni azt az okot. - nyugtatta Scott barátját, nehogy még egyet behúzzon a szekrénynek. Stiles bólintott, majd leült a padra, és az arcát a kezébe temette. Fogalma se volt mit tegyen. Nehezen szerezte meg így is, visszaszerezni még nehezebb lesz. Kínozta az emléke az arcának mikor megtudta mi történt közte és Malia között. Végig csak egy kérdés járt a fejében; Vajon Lydia-t megtudja-e kapni úgy igazán? Stiles csak ült, és ült. Nem hitte el, hogy egy röpke óra alatt lerombolta azt, amit egy gyerekkor alatt épített fel.

Lydia és Kira egymás mellett csendben ültek.
- Visszafogadod? - simította meg megint a vállát Kira.
- Nem tudom. Szerinted mit tegyek? - nézett rá kérdőn, és várta a választ.
- Szerintem fogadd vissza. Ez akkor történt, amikor nem voltatok együtt, nem? Így nem megcsalt, nem vert át. Szeret téged. Igaz, nem ismerem olyan régóta, de látszik rajta. Te is szereted őt, igaz? - kérdezte Kira komoly tekintettel, Lydia meg válaszra nyitotta a száját, de nem jött ki hang. Nem válaszolt.

Chapter 1.

- Másnap este. -

Lydia fejében egész nap Stiles járt. Csak pár röpke pillanatra felejtette el, mikor eszébe jutott a törött szíve, mit Ally halála okozott. Próbált rájönni miért nem hezitált, miért nem ellenkezett. Nem volt tisztában mit érez a fiú iránt, mintha egy labirintusban lenne, minek végén ott a válasz kérdésére. Egész nap a szobájában volt, és ült az ágy szélén, csöndben, magányosan. Csak az anyja zavarta meg párszor kérdéseivel, hogy jól van-e. Mikor elege lett a várakozásból, kezébe vette a mellette fekvő telefont, és Stiles-nak címzett üzenetét kezdte bepityegni a telefonba. Az üzenet felénél az értesítő hangot jelző kis hang rezgés kíséretében megszólalt. Stiles küldött neki SMS-t. Miféle furcsa egybeesés, nemde?!

"Látnom kell téged. Beszélnünk kell."

Olvasta a rövid üzenetet, és egyből megugrott a száma ezerrel a gondolatainak. Nagyot sóhajtva megkérdezte, hogy hol találkozzanak, és csak annyit mondott, hogy menjen ki az erkélyre. Lydia a meglepettségtől felvont szemöldökkel nézett maga elé, majd kisétált az erkélyre. Hallotta ahogy halkan susogják a nevét lentről, szinte olyan volt, mint a szél. Lenézett, és Stiles állt ott a pázsiton, kezéből tölcsért alkotva, hogy jobban hallhassa Lydia mit beszél. A lány arcára kiült az értetlenség, mert semmit sem értett a hadarásából, hisz mellette még suttogott is, hogy a szomszédok ne kelljenek fel.
- Mit beszélsz? - mondta normális hangnemben Lydia a végén, mert nem bírta ki.
- Beengedsz az ajtón - biccentett az ajtó felé, ami kulcsra volt zárva, így bejutási esélye nem volt. - vagy te leszel Rapunzel, és felmászok a hajadon. - vigyorodott el ellenállhatatlanul édes módon, mitől a nőneműek 99,9%-a elolvadna.
- Jó, várj itt egy pillanatot, beengedlek! - mondta Lydia lassan, nagyokat bólintva, hogy biztos megértse Stiles mit mond. Lydia nagy lendületet véve szaladt le az emeletről az ajtóig, ahol alig bírt megállni. A kulcscsomón kereste az ajtó kulcsát, nem nagy sikerrel. - Istenem, minek ennyi kulcs?! - suttogta halkan, majd hallotta a kattanó hangot, mely azt jelezte, hogy nyitva van az ajtó. Stiles az ajtófélfát támasztva várt ott, és amint meglátta Lydia-t, elmosolyodott.
- Kíváncsi lennék arra, hogy ami tegnap történt álom volt-e. Szóval, emlékszel mi történt tegnap? - sétált beljebb a házba majd a lányra nézett válaszra várva.
- Emlékszem. - jelentette ki büszke mosollyal Lydia, mire Stiles elmosolyodott. - Stiles! Nem szexeltünk. Csak majdnem. Szóval ne mosolyogj így!
- Ez nem az a fajta mosolyom volt. - Stiles közelebb lépett hozzá. - Ez az örülök ha látlak mosolyom volt.
- Nem foglak megcsókolni! - mondta magabiztosan Lydia Stiles szemébe.
- Nem is kell. Mondtam, hogy csak látni akartalak. Nem azért kellesz, hogy legyen kivel összefeküdnöm. - az arckifejezése komollyá vált.
- Ez esetben, ha szeretnél, maradhatsz éjszakára. - sütötte le a szemét Lydia. Stiles felvont szemöldökkel nézett rá, hisz meglepte a lány mondata. Izgatott lett, hogy van egy esélye megszerezni a lányt. - Van egy vendégszoba. - fordult vissza Lydia Stiles felé.
- Előbb elmennék zuhanyozni. Nem készültem itt alvásra. - suttogta a fiú. Lydia elnevette magát.
- Kövess. - fogta meg a kezét, és mutatta az utat. Egy ajtó előtt álltak meg. - Ez az. Be tudsz menni egyedül, levetkőzni meg ilyenek, vagy segítsek?
- Szívesen mondanám azt, hogy segíts.. - kezdte. - De megoldom egyedül is. - sétált be, s csukta be maga után az ajtót. Lydia pár pillanatig ott maradt az ajtó előtt, majd bement a vendég szobába, hogy a különleges vendégnek kényelmes pihenőhelyet varázsoljon. Megágyazott neki, majd az ágy szélén ülve várta, hogy végezzen. Fél óra múlva egy törölközőt derekára kötve jött be a szobába Stiles. Lydia elképedt ahogy meglátta a fiú felsőtestét nedvesen.
- Álmos vagyok, szerintem megyek aludni. - állt fel és indult el az ajtó felé Lydia, de Stiles elé állt. Hirtelenjében a kezét a fiú felsőtestére rakta, hogy ne menjen neki, tekintetét pedig a fiú tekintetére szögezte. Kezét még mindig nem vette el, csak szótlanul álltak.
- Ezt a sors akarta így. - nézett le Stiles Lydia kezére, ami még mindig ott pihent a testén.
- Mit? - tért magához Lydia, és kapta el a kezét. Kínosan nézett a földre, mintha valami érdekes lenne ott.
- Menj, aludj. Rád fér. - ölelte magához, és csókolt lehelt homlokára. Stiles nem akarta elengedni, de a végén muszáj volt hagynia menni. Lydia a fél úton szobája felé megállt, és visszasétált. Benézett a résen, mivel Stiles véletlen nem teljesen zárta be az ajtót. A fiú épp öltözött, minek látványa hatására Lydia feje elvörösödött, és magában vigyorgott. Mikor látta, hogy teljesen felöltözött, kopogott, majd benyitott.
- Zavarok? - bújt be mosolyogva.
- Te? Te sosem. - vigyorgott rá Stiles, és dőlt le az ágyra.
- Nincs kedved átjönni hozzám aludni? - nézett ár kérdőn. - Olyan üres az a franciaágy. - Stiles a lepődöttségtől felült, és tátott szájjal nézett a lányra. Lydia kínosan állt az ajtóban, mert választ nem kapott a kérdésére. Stiles felállt, és a lányhoz sétált. Ezzel jelezte, hogy benne van a dologban. Lydia és Stiles elindult a szoba felé, majd egymás mellé feküdtek. Lydia oldalára fordult, a fiú pedig kényszernek érezte, hogy hátulról átölelje. Így is tett, majd arra lett figyelmes, hogy Lydia bújik hozzá. Először nem értette a lány közeledését felé, hisz azt hitte nem úgy érez, mint ő. Ezért kihasználta a pillanatot, és belecsókolt Lydia nyakába. Lydia felől egy halk kuncogást lehetett hallani, amit az ajkak a nyakán okoztak. Stiles lepődött volt, hogy a lány nem ellenkezett, sőt, élvezte a helyzetet.
- Nem vagy fáradt? - két ujjával Stiles kisöpörte a kósza vörös tincseket Lydia arcából, és kérdőn nézett szerelmére.
- De igen. Nagyon is. - dörzsölgette meg a szemeit Lydia, majd mosolyogva nézett vissza a fiúra.
- Akkor alvás. - mondta határozottan Stiles, és leoltotta az éjjeliszekrényen álló kislámpát. Nyugovóra tért az angyali páros, érzésre mintha 5 percet aludtak volna, de a nap kezdett besütni az ablakon. Ha bárki is benézett volna az ablakon, amire nincs sok esély, mivel emeleti ablak, ez a látvány fogadná; Stiles hátulról öleli Lydiát, úgynevezett kifliben aludtak. A lány érezte, ahogy Stiles szuszog a nyakába. Allison halála óta szegény Lydia-t rémálmok gyötrik minden éjjel, minek felkelés hangos sikoly kíséretében a vége. De ez az éjjel más volt. Jól aludt, és kipihenten kelt semmiféle szapora szívdobogás, és sikoltozás nélkül. Mikor megfordult, az első dolog amit látott az a mellette békésen alvó Stiles volt. Először meglepte, mert teljesen elfelejtette, hogy ott van vele, de megmosolyogtatta az aranyos látvány. Másfél órája, de lehet több, már nézte a fiút, mikor egyszer nagyot nyújtózott, ásított, és kinyitotta a szemét. Megdörzsölte szemeit, s amikor meglátta a mellette fekvő, és őt néző lányt, megsimította Lydia arcát. Viszonozta a nézését, mosolygott, csak még epekedőbben leste a lányt.
- Nyertél, te sokkal cukibban tudsz nézni. - sóhajtott nagyot Lydia, és erre a kijelentésre Stiles önkéntelenül elnevette magát.
- Ez nem verseny volt. - nézett rá széles vigyorral az arcán. - Csak csodáltalak.
- Reggeli, smink nélküli, kócos fej. - kezdett el pózolgatni, majd komolyan nézett rá. - Visszataszító látvány.
- Nem. - kezdte tiltakozó hangnemben. - Gyönyörű vagy smink nélkül. Természetes szépség vagy.
- Amit néha ki kell hangsúlyozni. - vigyorodott el Lydia a bókolás miatt.
- Nem szükséges az. - simította meg a lány haját. - Mint mondtam, így vagy a legszebb.
- Hagyd abba. - hajtotta le a fejét, hogy Stiles ne lássa zavarba jövését.
- Miért? - vonta fel Stiles a szemöldökét mosolyogva.
- Mert ezzel azt éred el, hogy megakarlak csókolni! - kapta fel a fejét, és csúszott ki a száján a mondat, amit valójában nem akart kimondani. Stiles csak csöndben nézett, majd beszédre nyitotta a száját, de inkább becsukta.
- Hát csináld. - suttogta végül, és várta a lány mit lép.  

Prológus.

"Stiles, te vagy az egyetlen, aki mindig kitalálja" - Ez az egy gondolat járt Stiles fejében, amióta Lydia egy légtérben tartózkodik vele.
- Stiles, szólalj már meg. - hallotta a való életben Lydia selymes hangját, mely számára egy szépen zengő zene volt. Stiles továbbra sem szólalt meg, tovább zakatolt az agya mindenféle megoldatlan rejtélyen, amit e város tartogat. - Reménytelen eset vagy. - rázta hitetlenkedve a vörös szépség a fejét, majd táskáját felkapva elindult az ajtó felé.
- Várj! - kiáltott utána, majd köhintett, mert a sok idei némaság után rekedtes hang jött ki csak a torkán. - Maradj. Kérlek. - Lydia megtorpant az ajtóban, és lassan a fiú felé fordult.
- Ha örökre csendben maradsz, nincs értelme. - emelte fel kissé a hangját. - Allison meghalt! A legjobb barátnőm, az egyetlen ember aki ott volt velem mindig, elment. És még csak egy utolsó pillanatra se láthattam. - nézett fel a plafonra megakadályozóul, hogy a könnycseppek lecsorduljanak az arcán. - Még Aiden sincs már.. Minden amim van az te vagy! - Stiles a szavak hallatán odalépdelt a lányhoz, és szorosan megölelte. Az odáig tartó kis úton a fejében a csók gondolata és az ölelés gondolata csatát vívtak, majd a második lehetőség nyert. Lydia az elején kicsit hezitált, de a végén engedett szívének, és Stiles karjaiban sírta el magát. Stiles egy csókot nyomott a homlokára, s egy kicsit eltolta magától Lydia-t.
- Mondtam már, hogy gyönyörű vagy amikor sírsz? - egy kicsi mosoly jelent meg az arcán, és letörölte a következő megjelenő könnyet Lydia szeme sarkában.
- Akkor még egy ideig gyönyörű leszek, mert nem bírom abbahagyni. - kuncogott kínosan, és törölte meg a szemeit helyet hagyva a többi könnycseppnek amit ejt gyászul.
- Szerintem mindenhogy gyönyörű vagy. - vágyakozóan nézett az eper szőke hajú angyalra, fejében milliónyi gondolattal, mik mind azt súgták, hogy csókolja meg. Pár pillanatra elvesztek egymás tekintetében, várva valamire. Végén Stiles átkarolta a lány derekát, szorosan magához húzta, és egy hosszadalmas csókot lehelt Lydia ajkaira. Lydia fejében egy pillanat alatt eltűnt minden, és csak a pillanatért élt, amit a fiúval élt át. Karjait a nyaka köré fonta, beletúrt a hajába.
- El sem tudod képzelni mióta várok erre a pillanatra. - emelte el Stiles az ajkait, majd a homlokát összeérintve Lydia homlokával a szemébe nézett.
- Mióta? - látszódott a szemében meglepettség, és várva várta a fiú válaszát.
- Lydia. Harmadik osztály óta beléd vagyok esve. - suttogta Stiles és lassan vette a levegőt, a szíve pedig egyre gyorsabban vert a lány miatt.